Zöldmáli családi nap

Oltáriiii buliban voltunk szombaton...csak anyának nem volt ideje előbb bejegyezni a helyzetet, de a lényegen nem változtat.

A kennelalapító anyukánk (innentől Zsófi:-) kitalálta, hogy csinál egy családi napot, hiszen annyi sok kiskutya van az országban és a világon úgy általában, aki a Zöldmáli nevet viseli. És az ötlet jónak bizonyult...nagyon sok kutya volt, persze nem számoltam meg mindegyiket, de mindegyik nagyon aranyos és jószagú volt (mert azért mindenkit megszagoltam).

A találkozónk a Hármashatár-hegy lábánál volt. Leparkoltunk az autónkkal és anya elengedett en gem a sok kutya közé...és jaaaajjjj...egyből odaszaladtak nagyon nagyon nagy kutyák és én úgy megijedtem, hogy hanyatt-homlok elmenekültem a tömeggel ellenkező irányban. Hát anyukám nagyon elkezdett kiabálni utánam, hogy jöjjek már vissza, így visszajöttem (anyukám szerint ekkor fogadtam utoljára szót azon a napon:-) .

A legjobb dolog a napban most következett, mert ekkor viszont összetalálkoztam Snóblival, a haverommal. Na ez még mindig a találkozási ponton történt, de mi onnantól kezdve játszottunk úgy 4,5 órán keresztül. Fogalmam sincs mi történt attól az időpillanattól kezdve, mert Snóbli és Én remekül elrágcsáltuk egynás végtagjait, különös tekintettel a fülekre.

Azért arra emlékszem, hogy felmentünk a hegyre és ott sütöttek Zsófiék grillen és ettek is az emberek, de nekünk nem adtak (na jó - lepattanók azért akadtak)...és az élelmesebbek mint például Zserbó (aki a képen éppen alszik és a legkisebb a csapatban) kicsit matatott az asztalon, így neki biztosan jutott finom falat.

Aztán elkezdődtek a versenyek: leghosszabb farkú vizsla, behívó verseny, szépségverseny....ez engem egyáltalán nem érdekelt, én csak Snóblival akartam játszani.

Az anyukám kicsit mérges volt rám, mert majdnem minden tevékenységet bojkottáltam, na de ha ekkora buli van körülöttem min lepődik meg? Fiatalság, bolondság.....(anyukám mindig elmondja, hogy reméli, hamarosan elmúlik az anarchiára való készségem:-))

Megjött a fogtündér

Anyukám elhatározta, hogy mindenáron fogorvos akar lenni, legalábbis azt hittem, mert állandóan nyúlkál a számban és magyaráz mindenfélét Apukámnak a kutyák fogváltásáról. Naná, hogy senkinek meg nem mutatom a foghiányaimat anyukámon kívül. Neki is csak úgy mutattam meg, hogy közben az egész kezét bekapom és izomból rágcsálni kezdem. Anyukám mindig kiabál, hogy fáj neki, de én ezt nem értem, nekem olyan jó....:-)))

Azért anyukám próbált ügyes lenni és lefényképezni a fogváltásomat. Ha sok nem is, de a lényeg látszik rajta. Kezdek nagyfiú lenni:-)))

Aztán a végén kaptam egy nagy nyaklevest, mert akkorát haraptam anyukám kezébe (pedig nem is haraptam csak úgy rágogattam), jól megsértődtem és beültem a kerti kempingszékembe, amit az embertestvéreimtől kölcsönöztem ki addig, amíg ők óvodában vannak.